Kineziológia
Időpont egyeztetéssel!
Fogantatásunktól fogva számtalan esemény történik velünk, amelyek tapasztalatként raktározódnak bennünk. Némelyikük utólag csak apróságnak tűnik, így nem is gondolnánk, hogy mégis mély nyomott hagyott a tudatalattinkban, és felnőttkorunkban is meghatározza gondolkodásunkat, cselekedeteinket. 

Amikor egy számunkra stresszes szituációba kerülünk, akkor az agy először mindig a múlt emlékeihez nyúl, és ha hasonló eseményt talál az életünkben (amely akár csak egy apró részletében egyezik meg a jelenlegi történéssel), akkor a múlt tapasztalatainak megfelelően reagálunk a jelenben. Azonban a jelenben nem biztos, hogy a múltbeli cselekvés, reakció a legmegfelelőbb, de az emlék-minta, mint egy program működésbe lép. Ilyenkor nem a tudatos énünk irányítja reakciónkat, hanem a múltban rögzült programot játsszuk le ismét. Ennek oka, hogy agyunk egy erre szakosodott területe, fogadja a beérkező információkat és összehasonlítja múltbéli, hasonló ingerekre adott válaszainkkal. Ha hasonló információt érzékel, akkor lekapcsolja az elülső agyi működést (ami jelenben tartja az embert, és választási lehetőségek után kutat), valamint a jobb agyféltekét, hogy felkészítse a szervezetet az üss vagy fuss válaszreakcióra. Ilyen esetben az életre múltbeli tapasztalatainkkal csak reagálunk, ahelyett, hogy szabad választásunk szerint cselekednénk, és új utakat keresnénk a helyzet megoldására. Megragadunk a múltban, más kreatív lehetőség nem lévén, csak a régi jól bevált, azonban a jelenben már eredménytelen, esetleg romboló mintákat követve. A kineziológia oldja a múltban belénk programozott gátakat, hogy szabadon válasszuk meg mit tegyünk. A One Brain (Egy Agy) módszer a szervezetet ért ingerre adott izomválasz tesztelésén alapul. A jobb és bal agyfélteke összehangolt működését kívánja koordinálni, az ideális az lenne, ha mindig elménk 100%-át hasznosíthatnánk, azonban a túlélésért felelős agyi terület agyunk 75%-át, vagy még többet is, rövidre zárhatja az általa stresszhelyzetnek vélt szituációban. Az izomteszt segítségével azonosítani tudjuk a múlt traumatikus szituációit, amelyek a jelen idejű előrehaladást gátolják. A múltbeli tapasztalatok negatív érzelmi hatásainak semlegesítése meg tudja változtatni a jövőnket oly módon, hogy megengedi, hogy a jelenben különböző választási lehetőségeink legyenek. Új emlékeket helyezünk a régiek helyébe, legalábbis, ami memóriasejtjeinket illeti. A múlt emléke természetesen megmarad, de másképpen reagálunk rá. A múlt oldása még olyan rejtett képességeket aktiválhat, amelyeket eddig megtagadtunk magunktól.

 

Vezeti:
Felépítése:
(One brain) 12.500.-/ alk.
Részvételi díj:
12 500 Ft
Klubkártyás ár:
11 000 Ft
Időtartam:
1 óra
Telefon:
299 0989
Mobil:
30 439 1470
E-mail cím:
info@angyalsziv.hu

Az oldal tetejére

Hilda napja
2010.09.03. 14:06:21
Egy barát olyan, akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erősebb a fény.
2010 - Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6 7 8 9 10 11
12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24
25
26
27 28
29
30
 
 
 
2010 - Október
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1 2
3
4
5
6 7 8 9 10
11
12
13
14 15 16 17
18
19
20 21
22
23 24
25
26
27
28 29 30 31
2010 - November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3 4
5
6 7
8
9
10
11
12
13 14
15
16
17 18
19
20
21
22
23
24
25
26
27 28
29
30
 
 
 
 
 
2010 - December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31