Ismét meghalt egy gyermek, születés közben. Nem újdonság a dolog, de ezúttal egy lehetőség az otthonszülés mozgalmának megkérdőjelezésére. Ráadásul a hölgy, akinek a neve egyet jelent a mozgalommal, nem először keveredik kétes helyzetbe és lett támadások célpontja. Természetesen tudhatjuk, hogy a kórházakon belül arányaiban legalább annyi komplikáció akad, de ott a védekezés: legalább eszközök vannak a helyzet kezelésére. Arról nem szól a fáma, hogy ezen eszközök mellett is sajnos meglehetősen nagy a halálozási arány. Tehát jogosan felmerül a kérdés: mit tehetünk? A válaszhoz nem a hagyományos nézőpontot fogom idézni, hiszen az kudarcot vall. A tudatosság szempontjából igyekszem a helyzetet szemlélni, mely nem rózsaszín álmokat kerget, és nem is kesereg a mindennapok nehézségein. Egyszerűen látni kell azt, ami van. A szülés-születés miközben egy felemelő, csodás szent titok, egyúttal a félelmeink tárgya is. Átéltük mindannyian, és el is feledtük jótékonyan a vele járó fájdalmakat, rémületet és nehézségeket. Ennek dacára nem egy pszichológiai elmélet van arról, hogy milyen módon hat ki a mindennapjainkra ez az élmény. Nagy általánosságban kétféle verzióval reagálhat az ember, és ez a kettő tükröződik a választásainkban, vagy az elidegenedett kórház biztonsága, vagy az otthonszülés lázadása a rendszer ellen. Az egyik az un. bal agyféltekés, férfias válasz: fáj, fáj, de legfőbb a biztonság, nem érdekes, hogy kinek a milyen érzése sérül, fő, hogy túléljük. A kontroll mindig közömbösséggel próbál úrrá lenni a káoszon. Beszabályozzuk a helyet, az időt, a körülményeket és az érzésekkel nem törődünk. Elvégre van fájdalomcsillapító is meg antidepresszáns is. A másik megközelítés a jobb agyféltekés, női válasz: fontos, hogy az érzések, a választások tiszteletben legyenek tartva, és gyengéd legyen minden. A modern ezotéria, a holisztikus világnézet leginkább a második választ tartja megfelelőnek. Le a férfias kontrollal, éljen a női teljesség. Jól hangzana, de nem igaz! Ez nem a teljesség, csak sértődött válasz a kontroll közönyére. Mit tesz isten, a sértődöttséget éppen a vállproblémák mutatják az emberben. A baba, mint minden gyermek a környezetének érzéseit tükrözi vissza. Bármelyik agyfélteke is dominál, az egésznek ez csak a fele. Mindkét megoldás a félelemből születik: annak az elkerülése, nehogy baj legyen. A tudatos megközelítés számításba veszi a veszélyeket és a lehetőségeket, és választ. Választ, hogy melyikre hangolódik rá. Mindkét hagyományos megoldás benne ragad abban, hogy el akarja kerülni a fájdalmat, és a nehézséget. Közönnyel és kontrollal, vagy sértődötten keresve az emberibb körülményeket az életre. Az élet pedig nehéz. Megszületni, szülni nehéz. Bármit is teszünk ez így van. Ha elfogadjuk ezt a nehézséget, megpillantjuk a másik oldalt is: a gyengéd együttműködést anya, gyermeke, és a segítő (orvos, dúla, stb.) között. Ekkor már nem az a lényeg, hogy milyen felszerelés van jelen, ki mit tesz: a természet végzi a dolgát. Ehhez optimálisan minden részvevőnek, de legalább egynek tudatosan kell szemlélni a helyzetet, legyen ez az anya, vagy a segítő. Ugyanez nem ártana a segítőnek sem, hiszen Geréb Ágnes is saját életének teremtője, és amíg küzd a bonyodalmak ellen, mindig bevonzza magának a komplikált eseteket. Minden tiszteletem az övé és a munkájáé, amit végez. Én magam is többször tartottam előadást a Születés Napja programjai közt. Azonban minden tragédiából tanulnunk kell, és észrevennünk, hogy hogyan teremtettük azt. Soha semmikor nem vagyunk vétlenek, de bűnösök sem. Egyszerűen nem látjuk a valóságunkat, így újra és újra orrunk alá dörgöli az élet azt, amitől félünk, amit elkerülni akarunk. A születéshez hasonló változásokat a hagyomány az átmenet rítusainak hívja. Növekszünk, szűkül a tér, aztán kitörünk a tágabb lehetőségek körébe. Ez újra és újra lejátszódik. Sohasem megy könnyen, de ez nem spórolható meg. Ha a lepkét idő előtt kiszabadítjuk, és nem ő küzd meg érte, röpképtelen lesz. Az átmenet rítusaiban sokszor fájdalmas szertartásokon megy keresztül az ember, például a felnőtté avatás régen és ma bizonyos "primitív" törzseknél. Nem ennek a megúszása a valódi teljesség. Senki az élet nehézségeitől nem tud szabadulni, ebben nem segít a kórház technokrata zsarnoksága, vagy az otthonszülés kontrolltól való félelme. Aki felvállalja ezt, az képes választani, belelazulni: fájdalom és komplikáció mentesen szülni. Lehet, hogy ehhez szükség van némi felkészítésre, mivel már sok zavarodottság van bennünk, de ez nem egy bármit is elutasító, tagadó, sértődött, vagy közömbös hozzáállás erőltetése. Sokkal inkább egy mély elfogadás, és IGEN az életre, ahogy az van, örömmel, bánattal, fájdalommal, extázissal.