És mi méri, hogy ez sikerült-e? Az anekdota szerint a büszke anyuka így válaszolt a kérdésre, hány évesek a gyerekei: az ügyvéd kettő, az orvos négyéves.
Két temetésen is voltam az utóbbi időben, ahol nem szokványos életutat bejárt emberektől búcsúztunk. A család, a szomszédok elkeseredetten csóválták a fejüket: nem vitte semmire. Nem volt vagyon, nem volt karrier, nem volt visszamaradt életmű. Akárha hippik lettek volna, állandó gyökértelenségben élve mindennapjaikat. A barátok, szerelmek, "tettestársak" csordultig telt szívvel adtak hálát a sorsnak, hogy részesei lehettek az elhunyt életének rövidebb-hosszabb időre. Biztosan tudták, ez egy teljes, és nagyszerű élet volt. Azt, hogy melyik nézőpontnak van igaza, csak érezhetjük. Objektív igazságot nem, csak szubjektív vonzódásokat találhatunk e megítélésekben.
Amikor a gyermek még kicsi, lazán feloldódva a jelenben teljességében éli a világot. Ha tetszik neki valami nevet, ha hiányérzete van, vészjóslón üvölt, hogy aztán a következő pillanatban lenyűgözötten feloldódjon egy új, érdekes dolog megfigyelésében. Aztán jön a nevelés. Tiszta szeretetből- mondja a szülő, de sajnos legtöbbször aggodalomból, ami nem ugyanaz, bármennyire is azt gondolják sokan. A világ dolgait megmagyarázva, a saját szűrőjükön át tálalják, mert úgy vélik, ők többet tudnak. Egyik oldalról ez így is van, de másfelől semmi garancia nincs a tapasztalataik valódi értékére. Természetesen mindenki azt hiszi, a világ olyan, amilyennek látja. Ám ez egy saját farkába harapó kígyó: önigazoló folyamat. Egy megoldásunk lehet: az érzéseim által ellenőrizhetem, hogy amit hiszek összhangban van-e azzal, amit szeretnék. És bármily meglepő a jó érzés jót jelent, a rossz érzés rosszat. Ehhez mi felnőttek már túl okosak vagyunk, de a gyerek még tudja. Ezért próbál tiltakozni minden olyan nevelés ellen, ami mögött érzékeli a szülő félelmét, haragját, szenvedését. Ebben a nagy tiltakozásban veszíti el azt, ami a legnagyobb értéke: a pillanatban való kiteljesedés. Szétszóródik a figyelme a múlt hibái és a jövő félelmei és reményei felé. A boldog és teljes "minden és semmiből" valaki lett. Valaki, aki hiányosnak hiszi magát. Akinek még tanulni a kell, megfelelnie, valaki másnak lennie, hogy kiteljesedhessen.
Elindul a küzdelem. Vajon mi hozhatja meg a kiteljesedést? Ha ügyvéd leszek, vagy ha orvos? Ha sok pénzt keresek, vagy ha egészséges életet élek? Ha karriert csinálok, vagy ha a családommal törődöm? Amikor pedig elegünk lesz a "világi" dolgokból, és az ezotéria rögös útjára lépek, akkor felmerül: mi az én karmám? Mit kell végrehajtanom, hogy rendeződjön minden? Milyen gyakorlatot, meditációt, gurut, vallást kövessek? Az egész mögött egy dolog húzódik meg: kimozdultam abból, hogy minden rendben van. Azon aggódom, hogy ne a szüleim aggodalmának legyen igaza. Ezzel megöröklöm a problémát. Meg akarom oldani, amit nem kell. Amire figyelek, az lett a valóságom, azt teremtem. A kiteljesedés mindig holnap jön, amikor már megoldottam azt, amit a szüleimnek nem sikerült. A megoldás: nem kell megoldani. Felismerve a jelent, azt, hogy nem vagyok azonos azzal, ami ellen küzdök, amit magamról gondolok, a világ sem olyan, amilyennek látom, egyszerűen szabaddá válok. Kiteljesedek a jelenben. Nem kell hozzá semmit rendbe tenni, megtisztulni. A tékozló fiút szeretettel látják MOST.
Persze ez csak az egyik oldala a játéknak. A másik oldalon ott a változó világban való kiteljesedés. Célok elérése, dolgok megvalósítása. Lehet ez akár egy karrier, akár egy partner találása. Ezek persze átmeneti dolgok, de egy-egy csúcspontot jelenthetnek. Általában azt várjuk tőle, hogy akkor majd jön a végtelen boldogság. Jön is. Egy percre, egy napra talán. Aztán jön egy újabb vágy. Újra és újra és újra. De ezzel semmi gond. Ahogy az ég mindig tökéletes, akkor is, ha üres, ha haragos, villámokkal teli, ha bárányfelhők tarkítják. Változó, de sohasem hiányos. A folyamatban, amíg újabb vágyaink felé tartunk, mindig a tökéletesség van jelen.
Mi az, amit a változó világban meg kell valósítanunk és mi az, amit lehet? Nos, nincs olyan, hogy kell. Legalább is abban az értelemben, hogy akár ember, akár Isten bármiféle követeléssel lehetne felénk. A karma nem valami olyan kötelezettség, ami tőlünk független lenne. Belőlünk fakad, mi alakíthatjuk. A szó jelentése: cselekvés. Amit teszel, azt kapod. Azok a követelések, amit pedig szüleink támasztanak, szintén nem kéne, hogy befolyásoljanak, ám mégis teszik. Vagy megpróbálunk megfelelni, vagy ellene küzdünk, de hat ránk, míg el nem engedjük. Amit feltételezünk Istenről vagy a karmáról, hogy ezt akarja tőlünk, az lényegében mindig a szüleink vágyának egy nagyobb erőre való kivetítése. Szóval felesleges mélyebb kötelezettségeket keresnünk. Egyszerűen figyeljünk spontán vágyainkra, álmainkra. Vegyük észre, hogy mit nem szeretnénk, mi az, ami nem tetszik, és abból megtudjuk, hogy mi az, amit akarunk. Ha abbahagyjuk a hiány elleni küzdelmet, akkor ráhangolódva a teljességre tovább lépünk a vágyott dolgok felé.
Mik lehetnek a vágyott dolgok? Bármit, amit valaha ember elért elérhetjük mi is. Ugyanazok a lehetőségek a rendelkezésünkre állnak, nem számít, hogy honnan indulunk. Sőt tovább léphetünk, és új területekre vihetjük az emberi fejlődést. Minden, amit ki tudunk találni, az meg is valósítható ebben a világban. Persze, ha valaki már megtette, akkor könnyebben ráhangolódunk. Amikor valaki átlép egy határt, akkor hirtelen mások is képesek lesznek rá sokkal könnyebben. Ilyenek például a sportrekordok. Csak engedd el a kételyeket, mindazokat a gondolatokat, amiket kifogásként használsz. A figyelmeddel teremted ezt az egész valóságot. Te teremted a célokat, az oda vezető utat, és az akadályokat is, éppúgy, mint az akadályok eltűnését. Vedd észre, hogy mire figyelsz, mert az a valóságod.
Szóval semmit nem kötelező, de bármit lehet. Jól hangzik? Itt az ideje, hogy elindulj és valósítsd meg az álmodat, teljesedj ki benne! Vívd meg nemes harcodat! És közben tudd, hogy akárhol tartasz a folyamatban, mindig a teljességet éled. Semmit, soha nem rontasz el, és semmi nem lesz soha befejezve. Ilyen a világ.
Palacskó András
angyalsziv.hu