A külvilág megszerelése állandóan megjelenő törekvésünk. Azt lájuk, hogy emberek nem úgy viselkednek, ahogyan mi szeretnénk, és elrontják a játékunkat. Azt látjuk, hogy nem elég biztonságos a világ gyermekeinknek, és magunknak, így tennünk kell valamit, hogy megrendszabályozzuk a dolgokat. Telve vagyunk feszültségekkel, félelemmel, haraggal, és szeretnénk, ha a többiek úgy viselkednének, a körülmények olyanok lennének,hogy ezt ne kelljen megélnünk. A kérdés az, hogy a probléma hol rejlik? Bennem, a rossz érzéseket megélőben, vagy a külvilágban, amit az érzéseim okának vélek?

Azt mondja az ősi tanítás, hogy ami fent, úgy lent, ami kint, az bent, a nagyvilág, olyan, mint a kisvilág. Ezeknek a gondolatoknak több rétegben van jelentésük, de az egyik, viszonylag egyszerűbb értelmezés, hogy a világunk tükör számunkra. Egy keleti mondás szerint a májgyulladásos szemének minden sárga. Tehát a nagy kérdés, ha kócosnak látod magadat a tükörben, mit kezdesz el fésülni, a tükröt vagy önmagadat?Ha ezeket végig gondoljuk, arra gondolhatunk, hogy velünk van a baj, és magunkat kell megjavítani. Néhányan ennek is nagy erővel fognak neki, és igyekeznek tökéletessé válni, és még nagyobb zűrzavart teremtenek, mint előtte volt. Sajtát lelkivilágunkon belül is állandóan szabályozni, irányítani akarjuk a dolgokat. Pontosan ugyanazt tesszük a külső világ dolgaival mint a belsővel.

Buddha tanítása nyomán a problémának három oka van alapvetően:

1.Nem tudjuk, hogy kik vagyunk, így nem tudjuk, hogy alapvetően rendben van minden, és kimozdulunk a középpontból, elveszik a lélek-jelen-lét.

2.Elutasítjuk azt ami nem tetszik, meg akarunk szabadulni dolgoktól, tudatállapotoktól.

3.Meg akarunk ragadni, és megtartani dolgokat, tudatállapotokat.

Tehát belül is azt teszzük, amit kívül. Mindegy, hogy hol akarjuk rendezni azt, amit rendezendőnek gondolunk, küzdelembe keveredünk. Az egyetlen megoldás, ha abbahagyjuk a harcot, és elfogadjuk azt, ami felbukkan, akár kívül, akár belül. Ahogy befejeztük a dolgok javítgatását, azok önmaguktól rendeződnek. Ez tűnik a legnehezebbnek, mivel minden beidegződésünk ez ellen szól. A felbukkanó jelenségekkel együtt pörög a tudatunk. Több megközelítés van a pörgés csillapítására, itt egy viszonylag egyszerűt szeretnék bemutatni példákkal.

Figyeld meg, hogy egy-egy helyzet milyen érzéseket, gondolatokat hoz fel benned, mit javítanál meg legszívesebben. Tedd fel a kérdést mit gondolok a helyzetről, az érintett emberekről és önmagamról? Mit akarok megoldani, elutasítani, megrendszabályozni?

Tibet egy legendás hercegnője jóginiként meditált egy barlangban. A belsőhő fejlesztésének gyakorlatát próbálta, de nem ment sehogy. Már majdnem megfagyott, amikor megjelent imáinak hatására guruja, Padmaszambhava, és rámutatott, hogy amíg nem veszi észre a gőgöt, ami benne van, addig nem fog működni. Jese Cögyal azt gondolta, hogy a világért teszi, amit tesz, és csodás jógi-képességeivel megváltja a világot, amely hozzá képest tudatlan. Ahogy beismerte büszkeségét és a világhoz hasonló tudatlanságát, az elkezdett elégni, és meleget teremtett a himalájai télben.

Anyuka érkezett hozzám kislányával, aki nehezen vette a levegőt. Rákérdeztem a kötük levő kapcsolatra, és kiderült, anyuka szerint jó, Azután anyuka és a saját anyja közötti kapcsolat került elő, amiről kiderült nem jó. Újra visszatértünk az első kérdésre, és még mindig úgy gondolta, hogy a lányával jó a kapcsolata. Hozzá is tette: gondoskodik róla, hogy jó legyen. Vagyis, mivel ő eleve rossznak gondolta az anya-lány kapcsolatot, javította folyamatosan, extra adag gondoskodással és figyelemmel, amitől a kislány már levegőt sem kapott. Belül ő a rossznak vélt szülői mintát kerülte, kívül a lány fulladása azt tükrözte: úgysem tehetsz eleget, hogy tökéletes anyának érezd magad. Amikor azt látta csak, hogy beteg a gyermeke, az erősítette, hogy jobban kéne csinálnia. Ahogy elfogadta, hogy nem tud megtenni mindent, és nem is feladata, a fülünk hallatára felsóhajtott a kislány, és meggyógyult. Anyuka csak abbahagyta a javítást. Elfogadta, hogy nem jobb anyának kell lennie a saját anyjánál, hanem kétely nélkül élnie azt, ami van.

Egy anyuka soha nem tudta letenni aludni a gyermekét, mert az folyamatosan sírt. A barátnője egyszerűen a karjába vette, és a gyerek elaludt. Mi tettek másképp? Anyuka azzal a félelemmel élt, hogy baj van, valamit rosszul csinál. A gyerek nem viselte el ezt az aggodalmas kisugárzást, és sírással reagált. Ez mégjobban megerősítette anyuka aggodalmát. A barátnő nyugodt volt, és nyugalma megnyugtatta a csecsemőt is. Mit kell elfogadni? Kívül: egy kis sírás nem a világ, belül: a tehetetlenséget. Ha elengedem, hogy "Úristen, nem tudom mit tegyek!", akkor kiderül, hogy nem is kell tennem semmit  legtöbb esetben, vagy ha igen, akkor jön magától, hogy mit.

Fiatal tanárnő panaszolta, hogy három hiperaktív gyerek van az osztályában. Ő elvárta, hogy a gyerekek figyeljenek, nehogy rosszak legyenek. Tőle elvárták, hogy fegyelmezzen, és az órái rendben menjenek. Félt az igazgatótól, hogy az mit szól, ha ő nem teljesít. A megoldást a gyerekek mutatták meg. Ők ugyanis nem hajlandóak megfelelősdit játszani, sőt az egész hiperaktivitás lázadás az elvárások ellen. Jó vicc, gondolnánk, de akkor hogy működik az iskola tovább? Nos, ahogy elfogadta a tanárnő, hogy lehet, hogy nem felel meg, ez nem baj (tanult a gyerekektől), visszavonta energiáit, amivel kontrollálni akarta a renitenseket. A gyerekek pedig megnyugodtak, mert nem volt mi ellen lázadni.. Ettől kezdve jól ment minden. Ez nem a szavak szintjén történt, hanem a tanárnő lelkében.

Bekapcsoljuk a tévét, kinyitjuk az újságot és a mai sztárok mosolyognak ránk és önti el banális életük a szobánkat. Döbbenten nézünk, hogy miért akkora csoda, ha ha fodrászhoz ment, vagy kirándulni. Ha jobban megnézzük egyiküket-másikukat, rájöhetünk, értelmi képességeik, tehetségük sokszor az átlag alatt vannak. Mit élünk meg? Dühöt, sértődöttséget, reményteleséget?  Mi lenne, ha tanítónkként látnánk őket? Ő sem okosabb, és mégis megcsinálta! Ha az ő banális élete címlap, én miért nem látom értékesnek a sajátomat? Nem vagy elég szép, okos, és érdekes? Gondold meg mégegyszer!

Belső lényünk mindekit, mindent értékesnek, lehetőségekkel telinek, szeretetreméltónak lát. Kivétel nélkül. Ha nem így érzünk, akkor még sok bennünk az elutasítás, és nagyon kapaszkodunk egy ideálba. A világ pedig addig hozza az orrunk elé a dolgokat, míg igent nem mondunk rájuk. Vágyaink lehetnek, de csak akkor teljesülnek, ha az élet teljességét fogadjuk el. Erre a legnagyobb segítséget a szüleink és a gyermekeink adják. Ha elérjük, hogy tiszteletben tudjuk tartani választásaikat, mi is szabaddá válunk. Ők is ugyanazzal küzdenek mind mi: nem tudják, hogy minden rendben van!

 "Mindenik ember lelkében dal van. A saját lelkét hallja minden dalban. Akinek szépen szól a lelkében az ének,az hallja a mások énekét is szépnek."

További csodákról a következő linkre kattintva olvashatsz:  http://angyalsziv.hu/Heti-csoda