Majd az álmok fantasztikus képvilágát figyelve éjszakáról-éjszakára, valakiben kikristályosodott egy idea, hogy léteznie kell valaminek ami anyagtalan, nagyon különbözik a testtől, de mégis hozzátartozik. Ez, az egész valónkhoz szervesen hozzátartozó lélek láthatatlan és fáradhatatlan. Képes ébren maradni miközben a test pihen. Oda utazik, ahová akar. Utazása képeit pedig átadja az agynak. Az ilyen módon begyűjtött képek összessége az álom.
A korai animista ember elképzelése szerint tehát az álom nem más, mint a testtől elvált szellem vagy lélek kóborlása és cselekvése. Így kijelenthető, hogy ebben az időben az emberiség az álomképeket valóságban megtörtént eseménynek hitte. (A szellem és lélek ebben az esetben azonos fogalmak. Azért kerültek idézőjelbe, mert az animista világszemlélet óta nagy jelentésváltozáson mentek keresztül.)
Az animista kor emberének, mágikus elképzelése szerint a lélek bejárati helye a száj és orrlyuk, ritkább esetben a végbélnyílás.
Az álom felfogások ilyen metafizikai irányzata még a mai napig fellelhető egyes kultúrákban. A Nílus deltájának fellahjai például azért hordanak turbánt, nehogy alvás közben a lelkük kiszálljon a testükből a fejen keresztül. A maszáj törzseknél pedig tilos hírtelen felébreszteni az alvót, mert akkor kóborló szelleme nem képes visszatérni a testébe.
Ahogyan az emberiség tudata egyre tágult, úgy változott az álomról való elképzelés is.
Arisztotelész már nem isteni vagy démoni üzeneteknek tekintette az álmokat. Úgy gondolta, hogy ez a szellem tevékenysége alvás során. (A szellem itt már, mint tudat, vagy értelmi képesség jelenik meg.) Ezért úgy tekinthetünk rá, mint az álmok pszichológiai vizsgálatának elindítójára.
Az álmok pszichológia szemszögből történő vizsgálata a XVIII. század végétől kap különös jelentőséget. Delage például aki Darwinnal folytatott vitáiról is elhíresült, mindennap lejegyezte az álmait. Ezeket vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az álom során tulajdonképpen az ébrenlét alatt elfojtott pszichikum jelenik meg. (Michael Jouvet 1992)
Ezzel a megállapítással rokon a Német Roberts 1886-ban megalkotott elmélete az álom funkciójáról: Az álom nem más, mint a csírájukban elfojtott gondolatok eltávolítása. Szerinte tehát egyfajta biztonsági szelep szerepét tölti be. azokat a gondolatokat, amelyeket nem sikerült kiküszöbölni a képzelet kiegészíti és így, furcsa és ártalmatlan képek formájában kerülnek be a memóriába.
Egyszóval Robert az álmot olyan éjszakánként lezajló szomatikus folyamatként határozta meg, amely a pszichés apparátusban jelenik meg és az a szerepe, hogy megóvja azt a túlzott feszültségtől, vagyis
- ha élhetünk ezzel a metaforával - a lelket salaktalanítsa. (Freud, 1985)
Az álom jelentőségét a tizenkilencedik század végén Freud hozta vissza. Ő már egyfajta vágykifejeződésként és az alvás őreként aposztrofálja. Szerinte az álom az elfojtott gyermekkori vágyak megtestesítője. Megalkotta az Ösztön-én, Én és Felettes Én pszichológiai fogalmait.
A gyakorló klinikai pszichiáter szemszögéből fordult az álmok vizsgálata felé. Úgy tartotta, hogy az álom az elfojtott szexuális tartalmainkat hozza felszínre. Egy-egy, álomban szereplő szimbólum értelmezésére szabadasszociációk láncolatát hívta segítségül.(Nem csak álmok értelmezésére használta a módszert, ez pszichoanalízisének központi eleme volt.) Az eljárás lényege, hogy az álom egy mozzanatát kiragadva az álmodónak mindent el kell mondania, ami az adott fogalomról hírtelen eszébe jut. Freud célja az álom értelmezésével az volt, hogy általa a páciens nagyobb önmegismerést nyerjen. Meglepő, de az elmélete sok ponton egyezik az irokéz indiánoknak az álmokhoz való viszonyulásával.
Az irokéz indiánok hite szerint a lélekben veleszületett vágyak vannak elrejtve, (ezeket ondinonknak nevezték) melyeknek egyetlen kiélési lehetősége az álom. Nagyon figyeltek az álmaikra mivel úgy tartották, hogy amennyiben ezeket a rejtett vágyakat a lélek nem tudja feldolgozni, akkor betegséggel vagy halállal fogja sújtani a testet. Freud előtt két évszázaddal a szabad asszociációt alkalmazták az álom megfejtésére.
Amennyiben egy álmot az álmodója nem tudott értelmezni, látnokot hívtak hozzá. Hitük szerint a gyógyulás érdekében az álmodó vágyát, amelyet az álom megfogalmaz valóságosan vagy szimbolikusan meg kell élni.(Jill Morris 1985)
Freud tanítványa lett később C.G. Jung. Freud munkásságát tovább gondolva, arra a következtetésre jutott, hogy minden ember rejtegeti személyiségének bizonyos részeit, melyek közül azonban az igazán fontosak az álom során feldolgozásra kerülnek. Jung Számára az volt lényeges, amit az álom leplez. Megalkotta az archetípusok és a kollektív tudattalan fogalmát és ezek figyelembevételével vizsgálta az álmokat.
Calvin Hall és később Fritz Perls már abból indulnak ki, hogy az álom olyan tevékenység, amely nagyon erősen függ az adott személytől. Hall szerint az álmok valamiféle személyes dokumentumok, melyek az ember sajátos pszichikai állapotára engednek következtetni. Fontos utalásoknak tartotta a pszichére vonatkoztatva, hogy az ember miről gondolkodik, mivel foglalkozik alvás közben.
Perls számára az álmok a személyiség egészéhez vezető utat jelentették. Szerinte minden álomkép a személyiség egy elidegenedett részét jeleníti meg, amelyet vissza lehet integrálni az álom feldolgozásával.




Részlet: Konczné Szalai Gabriella Szakdolgozatából
MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem,Parapszichológiai Kar angyalsziv.hu/Tanfolyam/alomosveny--mint-az-onismeret-forrasa