Az esszencia hatására a lélek kóros megnyilvánulása szépen lassan kezd közeledni ismét az egyensúlyi állapot felé, végül ismét harmóniába kerül önmagával. A beteg, a folyamat közben különböző változásokat észlelhet magán. A környezetből jövő ingerekre olyan válaszreakciói lehetnek, amely még számára is szokatlan. Például, ha a problémája abból adódott, hogy egész eddigi élete folyamán nagyon kevés önbizalommal rendelkezett és hagyta, hogy a környezete elnyomja, vagy nem mert hangot adni az érzéseinek és vágyainak, a szer hatására azon kapja magát, hogy nem enged többé szerettei elnyomásának, hanem határozottan hangot ad vágyainak és érzéseinek. Ez eleinte talán kissé ijesztő lehet a számára, hiszen a környezete mindezt úgy éli meg, hogy az eddig csendes, szerény egyén hírtelen arrogánssá válik, de a folyamatban később beáll az arany középút.
Az álom a lélek nyelve, ezért a lelki folyamatok változása nagyon jól lemérhető a kezelés alatti álmok megfigyelésével. Kialakult egy tévhit, mely szerint vannak olyan emberek a kik nem álmodnak. Ez nem igaz, hiszen minden ember éjszakánként kb. hat alkalommal jut el az álom stádiumába, az ún. REM fázisba. Tudósok alvó személyek vizsgálata közben megfigyelték, hogy bizonyos időközönként a szemhéj alatt a szemgolyó gyors mozgásba kezd. A vizsgált személyeket ilyenkor felkeltve, azok mindig álomról számoltak be. Azt is megfigyelték azonban, hogy a felébredés utáni 10. percben elfelejtjük az álmainkat, ha nem próbáljuk azokat tudatosan megtartani.
Míg az alvás a test addig az álom a lélek egészségéért felelős. Nagyon sokfajta álmot lehet megkülönböztetni, ezek egyike például az úgynevezett kompenzációs álom, amelynek éppen az a szerepe, hogy amit az ember nappali tevékenységei során nem képes, vagy - a különböző gátló lelki tényezők miatt - nem akar megélni, az álom alatt felszínre kerül és így, egyfajta szelepként működtetve az álmot, ember tudattalanul "kiengedheti a gőzt". Az álomnak tehát az egyik szerepe az, hogy megtisztítsa a lelket mindentől, amit napközben nem hajlandó megélni, hiszen ha ez nem történik meg az először lelki, majd testi betegségek alakulnak ki.
A Bach virágterápiás cseppek hatására az álomtevékenység markánsan felerősödik, hiszen a csepp azt erősíti a lélekben, hogy a problémákkal szembe kell nézni és fel kell dolgozni azokat. Ezek a problémák azonban az esetek jelentős részében, nem tudatosultak még az egyénben, hanem erőteljesen le vannak szorítva a tudatalatti tartományba. Az álom egyik fontos funkciója pedig éppen az, hogy a felszínre hozza az olyan tudatalatti tartalmakat, amelyek kóros lelkiállapotokhoz vezetnek. Magyarul: amivel nappal nem akarunk szembesülni, azzal éjszaka leszünk kénytelenek. Mivel azonban az álom szimbolikusan fogalmaz, az üzenete nem biztos hogy érthető lesz az álmodó számára. Viszont ettől függetlenül gyógyító ereje van ennek a folyamatnak, bár korántsem annyira erős és gyors, min akkor, ha az ember veszi a fáradtságot és megpróbálja megérteni az álmai üzenetét.
A Bach virágterápiás kezelés alatt állók álmait vizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy a cseppek hatására olyan álmok indukálódnak, amely a személy legrejtettebb, önmaga elől leginkább elrejtett problémát emelik a felszínre. Az álom egyébként is megtenné ezt, csak lassabban, a lelki érésnek megfelelően, lépésről lépésre haladva, de a szer hatására ez a folyamat felgyorsul, így a gyógyulás is sokkal gyorsabbá válhat.
Ezeknek az álmoknak megvan az a sajátossága is, hogy inkább a kollektív, minden emberre egyformán jellemző szimbólumrendszert használja, az egyéni szimbólumokkal szemben, talán így is segítve, hogy könnyebben érthetővé váljon az álom üzenete. (A kollektív szimbólumok az emberi ős pszichéből táplálkoznak, tehát minden ember pszichéjébe be vannak épülve. Ennek következtében, ha nem is tudatosul az egyénben egy ilyen álom jelentése, ösztönösen mégis érzi, hogy az álom mit üzen számára.)
Nagyon jó példa erre egy kedves páciensem álma. Az illető hölgy nagyon intelligens és jelenleg egyedülálló. Életének legnagyobb problémája az érzelmek megélése. Összeállítottam számára a megfelelő cseppeket. Pár napon belül a következő álma volt: Egy tiszta vizű tengerben úszik. Látja, hogy nagyon sok ember van körülötte és mindenki egy irányba tart. Mintha mindenkit húzna valamilyen erő abba az irányba. Ő is arra úszik, de csak addig, amíg fel nem fedezi, hogy egy hatalmas örvény húzza magához az embereket és elnyeli őket. Ezért visszafelé kezd úszni, és figyelmezteti a szembejövőket a veszélyre, de csodálkozva tapasztalja, hogy rajta kívül ez a probléma senkit nem foglalkoztat. Ekkor kiemelkedik a vízből a magasba. Innen jól rálát mindenre és irányítani kezdi az embereket, hogy ki merre haladjon, hogy nem menjenek egymásnak. Végül észreveszi, hogy akik az örvénybe bekerültek, azokkal nem történik semmi szörnyűség, mert az örvény úgy néz ki, mint egy homokóra. A tenger alján összeszűkül, majd ahol kitágul, ott már nem víz van, hanem levegő. Az az érzése támad, hogy innen mindenki oda tud tovább menni, ahová szeretne. Az is feltűnik neki, hogy az emberek egyáltalán nem félnek lemerülni az örvénybe.
Ha értelmezzük ennek az álomnak a szimbólumait, akkor a következő derül ki: A tisztavizű tenger a tiszta emberi érzéseket jelképezi. Azokat, amelyek minden emberre egyformán jellemzőek. Mindenki egy irányba tart, ami a természetes emberi hozzáállást tükrözi az érzelmekkel szemben. Ne küzdj az érzelmeid ellen, bízd rá magad a tengerre és hagyd sodorni magad az árra l - üzeni az álom. De a lány kiemelkedik a vízből, mert ő TUDNI akarja, hogy miről is van itt szó, és mi az, ami felé halad a többiekkel együtt, és mi lesz a dolog végkifejlete. Ez azt jelenti, hogy fél az érzelmei megélésétől, ő akarja irányítani az eseményeket és pontosan tudni szeretné, hogy mi történik körülötte. Az örvény egy olyan természeti erő, amellyel felesleges dacolni. A legjobb, amit az ember tehet, ha hagyja, hogy magába szippantsa, mert csak így képes szabadulni belőle, míg ha kapálózik ellene akkor belepusztul. Úgy gondolom, ehhez nem kell semmit hozzátennem, mert nagyon egyértelmű szimbólum. Mikor az álmodó észreveszi az örvényt, nem érti meg annak üzenetét. Ezért inkább elkezdi irányítani a környezetét, mert attól fél, hogy a többiek sem képesek uralni a helyzetet, meg addig sem kell a saját félelmeivel szembesülnie. De amikor azt látja, hogy emberek tömegei úsznak az örvénybe önszántukból és végül a másik oldalon sértetlenül jutnak ki, végre megnyugszik. Mert a páciens tudatalatti félelme mindezidáig az volt, hogy képtelen lesz megbirkózni az érzelmeivel: beszippantja és elpusztítja majd az érzelmek örvénye. Most mégis azt látja felülről (egy felsőbb látásmódból ahová a cseppek segítségével került) hogy rajta kívül mindenki bátran és bizalommal megteszi ezt a lépést és nem sérül, tehát ő is nyugodtan megteheti. Ráadásul a másik oldalon nem vízbe, hanem levegőbe jutnak az emberek, ami az intellektus szimbóluma. Az álom üzenete összefoglalva tehát a következő: Ne félj megélni az érzelmeket, ne te akard irányítani azokat, mert azt úgy sem tudod, hiszen itt egy nagyon erőteljes és ellenállhatatlan erővel állsz szemben. Először éld át és csak utána próbáld megérteni!
Befejezésül már csak annyival egészíteném ki a leírtakat, hogy én úgy gondolom hogy életünk értelme a tapasztalásokon keresztüli tanulás. Nem hiszek abban a "bölcsességben", hogy az okos ember a más kárán tanul. Mert a szólás okos embere, lehet, hogy példákon keresztül mindent megtanul, de eközben éppen a lényeget nem valósítja meg: nem éli meg a dolgokat.
Konczné Szalai Gabriella







