A téma olvasásra nyitott. Ha hozzá szeretne szólni, kérem jelentkezzen be, illetve ha még nem tette meg, regisztrálja magát.

Egyenes időrend
2009.12.16 14:40:28
 
#20
Kedves Tas!
Nővérem megismerkedett egy emberrel,akit ő csak "Guru"-nak hív. Ez a személy azt állítja magáról,hogy megvilágosodott,gyógyító és látó, Nos rám nem ezt a hatást teszi...mikor a közelemben van felerősödnek a félelmeim,nagyon zavarban vagyok. Állandóan elemezget,a félelmeimről beszél, (számomra)közhelyeket hajtogat,de nővérem teljesen oda van érte. A múltkoriban azt mondta neki a "Guru",hogy engem negativitás vesz körül,félelmeim uralnak és hogy majdnem teljesen fekete az aurám,ami a legtöbb embernek (és neki is)egyet jelent: gonoszság,halál,félelem. Mikor megtudtam,megrettentem kicsit és elszomorodtam (persze nem vagyok tökéletes,tudom,hogy vannak"rossz"dolgok bennem is,de folyamatosan dolgozom rajtuk),aztán utánaolvastam egy kicsit és a fekete aurára olyan magyarázatot is láttam,hogy védekezés,egyfajta pajzsként szolgál.
Teljesen tanácstalan vagyok az ügyben,féltem a nővéremet,de nem akarom neki elmondani megérzéseimet a "Gururól",mert úgysem hallgatna rám,s mert tulajdonképpen nem ismerem és nem ítélhetem meg.
Magamat nem tartom negatív,rossz embernek és a barátaim,akik nagyszerű emberek,szintén nem tartanak annak.
Még egy kérdés: a biorezonancia mérés során kimutatott aura mennyire fedi a valóságot? (az enyém lila,zöld volt legutóbb,fehér,rózsaszín,kék foltokkal. Ugyanolyan,mint a nővéremé,ő mégis inkább a "Guru"szavának hisz. Elszomorít.
Kicsit hosszúra sikerült a levelem,köszönöm türelmedet hozzá és előre köszönöm a választ is. Szép napot!
2009.12.16 14:39:57
 
#19
Kedves Tas!
Nővérem megismerkedett egy emberrel,akit ő csak "Guru"-nak hív. Ez a személy azt állítja magáról,hogy megvilágosodott,gyógyító és látó, Nos rám nem ezt a hatást teszi...mikor a közelemben van felerősödnek a félelmeim,nagyon zavarban vagyok. Állandóan elemezget,a félelmeimről beszél, (számomra)közhelyeket hajtogat,de nővérem teljesen oda van érte. A múltkoriban azt mondta neki a "Guru",hogy engem negativitás vesz körül,félelmeim uralnak és hogy majdnem teljesen fekete az aurám,ami a legtöbb embernek (és neki is)egyet jelent: gonoszság,halál,félelem. Mikor megtudtam,megrettentem kicsit és elszomorodtam (persze nem vagyok tökéletes,tudom,hogy vannak"rossz"dolgok bennem is,de folyamatosan dolgozom rajtuk),aztán utánaolvastam egy kicsit és a fekete aurára olyan magyarázatot is láttam,hogy védekezés,egyfajta pajzsként szolgál.
Teljesen tanácstalan vagyok az ügyben,féltem a nővéremet,de nem akarom neki elmondani megérzéseimet a "Gururól",mert úgysem hallgatna rám,s mert tulajdonképpen nem ismerem és nem ítélhetem meg.
Magamat nem tartom negatív,rossz embernek és a barátaim,akik nagyszerű emberek,szintén nem tartanak annak.
Még egy kérdés: a biorezonancia mérés során kimutatott aura mennyire fedi a valóságot? (az enyém lila,zöld volt legutóbb,fehér,rózsaszín,kék foltokkal. Ugyanolyan,mint a nővéremé,ő mégis inkább a "Guru"szavának hisz. Elszomorít.
Kicsit hosszúra sikerült a levelem,köszönöm türelmedet hozzá és előre köszönöm a választ is. Szép napot!
2009.12.07 11:58:17
 
#18
Tisztelt Tas!
Érdeklődnék....megmondható,látható-e,hogy hűséges-e hozzám a párom?!
Olykor, számomra megmagyarázhatatlan,de szentül meg vagyok győződve róla hogy hűtlen, "szinte látom"hogy az!...vagy csak képzelődöm?!
2009.09.21 02:09:49
 
#17
Kedves Tas!

Egy hasonlo témával kapcsolatban szeretnék kérdezni,mint Anna.
Az emberek körül látok burokszerüen álltalában egy szint,de ez nem szokott változni semmi hatására sem.Ez lenne az aura?
Az épp aktuális állapotát meg csak érzem,mintha felém áramolna.
A másik,hogy körülnéztem a témában és nincs olyan(vagy van?),hogy fehér vagy szürke aura.Akkor miért van,hogy egyes emberek körül csak ilyen szint látok?

Válaszod elöre is köszönöm.
gloria
2009.08.09 14:37:58
 
#16
Kedves Tas! Szenanathaval, kuszkodom 3 honapja.Szeretnem megkerdezni hogy ennek van e koze a csakrak allapotahoz.Udvozlettel:MONI
2009.01.24 21:29:06
 
#15
Kedves Tas! Mostanaba egymas utan ketszer is megfaztam ,azon gondolkodtam hogy ilyenkor az egesz energia rendszerbe van a problema vagy valamelyik csakrammal .Egeszsegesen taplalkozom es jogazom ,kivancsi vagyok a velemenyedre.Valaszodat elore is koszonom.Ani
2009.01.10 09:20:11
 
#14
Kedves Ancsu, örülök ha segíthettem!
Várlak szeretettel elemzésre, bejelentkezni az Angyalszívben tudsz.
Üdvözlettel!
Tas
2009.01.08 16:24:32
 
#13
Kedves Tas! Koszonom szepen a valaszodat,mindekepp el szeretnek menni majd hozzad egy elemzesre tavasszal vagy nyaron mert sajnos kulfoldon elek.Udvozlettel:Mazsola
2009.01.02 21:43:12
Válasz #11 megjegyzésre
#12
Kedves Mazsola, lehet, hogy a webkamerás "aurafotózáson" voltál, ahol ilyen értékeket lehet olvasni/hallani. Nem vagyok benne biztos, hogy az információk korrektek: a koronacsakra frekvenciáit 940-980Hz körüli tartományban mérték. Összehasonlítás képpen: a műholdak 6000 Hz frekvencián küldenek le 140 adást egyszerre. Az 1 millió Hz-be belebolondulnál :)
Hogy az indigók előgenerációja lennél, nem tudom, nem kizárt. Türkiz-zöld-indigó színekkel nem elképzelhetetlen, de nem is jelenti feltétlenül hogy "előindigó" lennél. Azt tudom mondani, hogy ha valakinek zöld és türkiz van az aurájában, annak normális az átlagnál nagyobb szívcsakra. Önzetlen típus, érzékeny emocionálisan, gyógyításra hajlamos stb...de a szívcsakra csak akkor kékül be, ha éppen depresszív hangulatban van.
Remélem segíthettem!
Üdvözlettel,
Tas
2009.01.02 13:58:41
 
#11
Kedves Tas!Nemreg voltam aura elemzesen azt mondtak nekem hogy az indigo emberek elogeneracioja vagyok az auramban a turkizkek a zold es az idigokek szin talalhato.Amin nagyon csodalkoztam hogy a szivcsakram haromszor akkora mint a tobbi es orgonalila,es a folso reszeken az energia rezgestartomanya majdnem egy millio.Szeretnem a te velemenyedet kerni errol,roviden .Valaszodat elore is koszonom.Mazsola
2008.12.11 20:02:44
 
#10
Kedves Anna, a "meleg az aszfalt" jelenség a kéz körül a megfelelő körülmények között látható párolgás és hő kibocsájtás a testből. Ez ugyanúgy az aura része, mint a spirituálisan elfogadott érzelmi és gondolati kisugárzásunk. Az általad érzékelt jelenséget hőmérővel vagy hőfényképezéssel szokták mérni.
Tanfolyamokon ezt "füstölgő puskacső"nek szokták nevezni, mert a látható -fényhez hasonló- elektromágneses kisugárzás a hő és párolgás álltal intenzívebben hullámzik, mint az aszfalt nyáron.
Az aura is hullámzik, de a párolgás és a hő csak lentről felfelé áramlik, az aura elektromagnetikus kisugárzása viszont különböző összetett okoknál fogva gravitációtól függetlenül mozog minden irányba.
Remélem segíthettem!
Üdv
Tas
2008.11.04 08:57:32
 
#9
Kedves Mara, tényleg örülök, hogy megnyugtathattam egy édesanyát azzal kapcsolatban, hogy gyermeke nem fog indigósága miatt meghalni! Azért is örülök, hogy egy másik látóhoz el tudott jutni, így megerősítést kaphatott a véleményemet illetően. Ezesetben az ingyen elemzés lehetőségét visszavonnám, de ha mégis gyermekének halálhírét keltik hasonló idióta "szakemberek", kötelességemnek tartom a szakma tisztasága érdekében, hogy mégis megcsináljam az ingyen elemzést.
Sok minden jót kívánok, élvezze indigó gyermekét hosszú életen keresztül!
Tisztelettel!
Bognár Tas
2008.10.26 14:07:55
 
#8
Tisztelt Tas Úr!
Levele nagyon megnyugtatott, egyébként a kérdéses hölgyön sokat gondolkodtam és azon is, hogy az indigó gyerekekről szinte csak jót olvatam a hölgy írását kivéve.
Nagyon köszönöm a gyermekem elemzésének felajánlását, de ezt sajnos a gyermekem apja miatt nem tudom egyenlőre megoldani, ugyanis hitetlen és a felutazásunkat nem támogatja, de azért nagyon köszönöm kedvességét!! Még puhítom a páromat, és ki szeretném harcolni az utazást. Telefonszámát köszönöm, ha sikerül jelentkezni fogok!
Duplán megnyugodtam, mert gyermekemmel 3 napja jöttünk ki a kórházból 1 hét ott tartózkodás után. Bakteriális fertőzést kapott, semmi komoly. Teljesen kivizsgálták és az orvosok szerint makk egészséges. Továbbá a kórházat megelőzően felkerestem egy másik aura látót és gyermekem az ő elmondása szerint is indigó, de ugyanazt mondta nekem, amit Ön, nyugalomra intett!
Kisfiamat mára már teljesen úgy kezelem, mint azelőtt, hogy megtudtam volna indigó mivoltát, egyáltalán nem nézek már rá negatívan. Talán annyiban változott a helyzet, hogy a hisztijeit nagyobb türelemmel és odafigyeléssel kezelem.
Nagyon köszönöm válaszát! tisztelettel: Mara
2008.10.01 21:49:00
 
#7
Kedves Mara, az iwiw-en az alábbiakat találtam Ursinyi Julianna Ágnesről, amikor magáról ír. Személyes véleményemet most nem osztanám meg, Önre bízom, milyen típusú személyiség olvasható ki az alábbiakból:

"Jézus és az Isten és az Atya Tanít így nem tudom meghatározni én ki vagyok. Sokoldalu Müvelt olvasott A legnagyobb tanítást a Fentiektől kaptam. Így értem el a Budha Lét magasabb színtű létét. A Mi Istenünknek van 5 Testvére Ott fent Áradok hogy elérjem a másik 5 Isten milyen világot teremtett.Ha elérem megírom nektek, egyébként 8 éve áradok ott fent lassan eljön az idő hogy elérem őket te aki olvasod elgondolkodtál e ezen már, hogy Istenen kívül mi van még odafent. Te megtudod határozni hogy én ki vagyok? Látom a tested és minden életed titkát ."
2008.10.01 21:33:28
 
#6
Kedves Mara, hihetetlen amit olvasok Öntől, ezért utánanéztem a cikknek, olvastam, és mégjobban ledöbbentem. Soha életemben ilyet indigókról nem olvastam. Ez még nyilván nem fogja Önt megnyugtatni. DE azt biztosan állíthatom, hogy indigóknak semilyen betegségre való hajlamuk nincs! Nincs vele született betegségre való hajlamuk, még akkor sem, ha az örökletes lehetne! Több ezer embert néztem át, köztük volt pár indigó is. Legelső jele egy indigónak (azon túl, hogy a sötétkék emberekhez hasonló az aurájuk), hogy SEMMI betegségre való hajlamuk nincs! Nem értem a cikket író hölgyet, hiszen az állítások tényleg minden indigó ismeretünknek ellentmondanak!!!

Javaslom, a teljes megnyugtatás végett, hozza el hozzám gyermekét, ingyen vállalom elemzését! Biztos vagyok benne, hogy ezesetben az Angyalszív is az ingyen teremhasználat mellett fog dönteni!

Mégis, az indigóknak van egy "betegségre" való hajlamuk: a társadalomból menekülés. Ez kamaszkorban szélsőségesebb is lehet. De szervi szinten hihetetlenül "tiszták". Kérem, ne aggódjon egy mindennel és mindenkivel ellentmondó cikk miatt. Kérem olvassa el indigók reakcióját az említett cikkre: http://www.indigovilag.shp.hu/hpc/web.php?a=indigovilag&o=ebreszto

Remelem segíthettem!
Üdvözlettel!
Tas

ui.: bármi kérdés esetén Önnek rendelkezésére állok telefonon: 06204246114
2008.09.28 19:20:54
 
#5
Tisztelt Szakértő Úr!

Van egy 19 hónapos kisfiam, akinek az alábbiak a jellemzői: szinte sohasem áll meg, az éjszakák is borzasztóak, 5-15 alkalommal van fent ami nagyon kimerítő számomra. Nem mondható rossznak a kisfiam, csak nagyon eleven és ha rászólunk arconcsapással díjazza. Már a kezdetektől szigorúan fogtuk és agressziót nem lát tőlünk, nagyon szeretetteljes a családom és mégis így reagál arra, ami nem tetszik neki. Enni inkább zöldségeket, gyümölcsöket szeret és határozottan csak a vizet szereti, az esik neki jól. Az alvásprobléma miatt felkerestünk egy "táltost", aki azt mondta, hogy indigó színű a kicsi aurája. Utánaolvastam az interneten és őszintén szólva nagyon megijedtem, főleg egy magyar hölgy cikke alapján, aki azt állítja az indigó gyerekekről, hogy nagyon betegek, a cikknek ez is a címe. Írja, hogy hamar meg fognak halni, mert már az anyaméhben megkapják a beteg sejteket, mert az idegrendszerük nyitott maradt és az anyák tehetnek arról, hogy ilyen gyereket hoztak a világra. Nálam jobban senki sem figyelt a terhességem alatt a gyermekemre, minden ami káros kerültem. Borzasztóan meg vagyok ijedve hogy mire számíthatok és bízom benne, hogy egy szíkértő meg tud nyugtatni. Nagyon féltem a gyermekem, de leginkább az lepett meg, hogy egy kicsit negatívan, félelelemmel töltve nézek a gyermekemre, talán ez az ami leginkább ledöbbentett. Nem tudom hogyan kezeljem ezt a helyzetet, mi vár rám a kisfiammal kapcsolatban és bízom benne, hogy ebben tudna pár megnyugtató szót és valamilyen iránymutatást adni! Segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel: Mara
2008.09.28 19:06:22
 
#4
indigógyerek
2008.06.15 15:28:37
 
#3
Kedves Tas!
Azt szeretném megkérdezni Tőled, hogy honnan tudhatom, hogy a kisfiam indigó vagy kristály gyerek? Próbáltam utána olvasni, de számomra még mindig nem egyértelmű. Aura elemzésen még nem jártunk. Nem tudom, hogy csak ez az egyetlen módja van, hogy biztos lehessek benne? Illetve, hogy ilyen pici gyereknek csinálnak-e egyáltalán. Még csak 1 1/2 éves múlt, úgyhogy még nem is beszél, hogy többet kideríthessek.

Szeretnék elmenni 21-én erre az Országos Indigó- és Kristálygyermek találkozó-ra, de nem tudom, hogy lesz e ott gyermek felügyeletre lehetőség, különben nem tudnám az előadásokat meghallgatni. Gyermekem ugyanis nem a nyugodtság mintaképe.

Válaszodat előre is köszönöm!
Üdv: Anita
2007.11.28 16:47:14
Válasz #1 megjegyzésre
#2
Szia Anna, elnézést hogy ilyen lassan sikerült válaszolnom! Amit említesz, inkább a bioenergiára hasonlít, de ez egyben az aura is, csak annak a fizikai testhez legközelebb álló rétege. Nagyon egyszerűen letesztelheted, hogy optikai csalódásnak vagy-e áldozata: amikor ezt a réteget látod, mozdítsd a szemed valamelyik irányba, és ha a réteg ottmarad, akkor az aurát láttad. De az is megtörténhet, hogy egyszerre az aurát is látod, és a test fantomképét is, ezesetben a világosabb/fehérebb réteg mozogni fog a szemeddel együtt, az átlátszó réteg pedig marad a test körül.
Gyakorlással az átlátszó réteg kezdetben fehér, majd kék, majd a személy eredeti alapszíne lesz.
Remélem segítettem valamelyest.
Üdv
Tas
2007.11.08 23:16:20
 
#1
Kedves Auraszakértő!
Szeretném megkérdezni, hogy ha látok a testek körül egy halvány réteget, ami olyan mint amikor meleg az aszfalt, az az aura?

Az oldal tetejére

Oszkár napja
2010.07.31. 13:59:02
A mosoly olyan, mint egy ablakban felgyúló fény, amellyel a lélek jelzi, hogy a szív otthon van.
2010 - Július
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16 17
18
19 20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2010 - Augusztus
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10
11
12
13
14 15
16 17
18
19
20
21
22
23 24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
2010 - Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3 4
5
6
7
8
9
10
11
12
13 14
15
16
17 18 19
20 21
22
23
24
25
26
27 28
29
30
 
 
 
2010 - Október
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9 10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31